Mulatós Adatbázis

Nótár Mary

Nótár Mary-t 2001-ben egy tehetségkutató versenyen fedezte fel Bódi Guszti, és már ez évben lemezszerződést ajánlott neki. Így jelent meg 16 éves korában Egyszer egy éjszaka, majd később Hajnalcsillag [1] című lemeze. Ezek mellett továbbá gyarapította a Romasztárparádé 1-2-3. lemezeken szereplő énekesek táborát. A 2004-ben megjelenő Jeges szív [2] című lemeze aranylemez lett, majd a Roma Sztárparádé 2 lemezen található Itt a piros, hol a piros című dalával aratott sikert, amely mai napig sok bál egyik legismertebb dala. Ezután két közös lemez készült Bódi Csabyval, Bódi Guszti fiával, Bódi Guszti Csillagai 1 [3] és 2. [4] címmel, ezen belül egy videoklip a második duettlemezükön szereplő Nyugtalan érzés című dalból. Ezen a 2 duettlemezen már lehet érzékelni, hogy az énekesnő az általa képviselni kívánt Romapop műfaj felé halad, távolodva a folkklór műfajtól. 2007-ben ismét szólólemezzel jelentkezett Cigánylány [5] címmel, melyen 12 saját szerzemény és egy diszkómix található a lemezen szereplő szerzeményekből.[1] Később felbontotta szerződését a Bódi Guszti Produkcióval és átment a Magic World-höz, segítségükkel 2008. augusztus 21.-én jelent meg 5. szólólemeze Hódító varázs [6] címmel. Ezen szintén 12 saját szerzemény és egy diszkómix található, valamint Összetart a dal[7] címmel egy közös dal LL Junior-ral és Stefánó-val, ebből szintén videoklip készült, és olyan sikert aratott, hogy a Viva Chart Show 6. helyéig is felkúszott, és a fiatalság körében is rendkívül ismertté vált. A sikereknek és az egyre nagyobb elismerésnek köszönhetően 2009. augusztusában újabb - immár 6. - szólólemezével örvendeztette meg rajongótáborát, melynek címe: Érzések. Ezen 12 szerzemény és egy bónusz mix található, amely a Hódító varázs című lemezéről már ismert Dollár című számát dolgozták fel újabb formában.

Rajongói Bangó Margit utódjának, illetve az általa képviselt Romapop királynőjének titulálják.